Zarándokúton a Partiumban
Ezen a nyáron Észak-Erdélybe, Partiumba szervezett zarándokutat Hajagos Gyula plébános Úr, aki a csoport lelki vezetője volt a 6 nap során.
Nagytudású, sokoldalúan felkészült fiatal idegenvezetőnk, Téglás Endre humorral tarkított ismertetőkkel, sok-sok idézettel hozta hozzánk közelebb a magyar történelem és művészetek erre a területre vonatkozó részleteit, tényeit.
Az első szentmise Kaplonyban volt, ahol a Károlyi család kriptáját, a kolostor néhány múzeumként berendezett szobáját és a könyvtárat tekintettük meg a ferences templomban.
Szálláshelyünk Koltón volt, családi panziókban, ahol szeretettel és bőséges ellátással fogadták csoportunkat.
Szatmárnémetiben az Urunk Mennybemenetele Székesegyházban gyűltünk össze szentmisére, imára. A mise után megtekintettük a Scheffler János emlékszobát és az Egyházművészeti Múzeumot. Déli harangszókor a püspöki palota kápolnájában együtt imádkoztuk az Úr angyalát a püspök úrral, aki utána nagy szeretettel köszöntött bennünket. A nagyteremben megismerkedtünk a palota történetével is. Az egyéni városnézés során a főtér virágos parkjában a szökőkutak mellett volt lehetőség falatozni, fagyizni. Délután az idegenvezetőnk a tűzjelző torony tövében mesélt a város történetéről, végül megnéztük a Kálvária templomot is.
Visszatérve Koltóra meglátogattuk a Teleki kastélyt, ahol Petőfiék töltötték nászútjukat. A kastély parkjában szobor idézi emléküket. A somfa is kihajtott újra, ahol a hegyek felé tekintve születtek a költő versei (pl. Szeptember végén). Az emlékszobákban a Teleki családdal és Petőfivel kapcsolatos tárgyak, képek idézik a múltat.
Nagybányán a Szentháromság templomban mutatott be szentmisét Gyula atya. Ezen a napon megismerkedtünk a városközponttal, a templom előtti harangjátékkal. A vállalkozó kedvű zarándokok (Gyula atya is) felgyalogoltak a Szent István toronyba is. Ők fentről is rátekinthettek Nagybányára. A Képzőművészeti Múzeumban láthattuk a nagybányai festőiskola művészeinek alkotásait. Igazán lenyűgöző volt természeti kincseivel az Ásványmúzeum is.
A zarándokút következő állomása Máramarossziget volt. Ellátogattunk a Börtönmúzeumban, ahol főleg politikai foglyok raboskodtak. Értük is mondtunk imát az emlékhelyen. Ezután a Borromeo Szent Károly Római Katolikus Templomban vettünk részt szentmisén, ahol a helybéli kántor úr és egy kis ministráns is szolgálta az Urat. Majd egy szépen felújított (korábban alispáni épület volt) étteremben ebédeltünk. Délután Szaploncára vitt az utunk, ahol sétáltunk a Vidám temető festett fejfájú és érdekes feliratú sírjai között.
Pénteken is szentmisével kezdtük a napot, a nagybányai Krisztus Király templomban. Itt mise után agapé is várt ránk a diófa alatt. A következő úti cél Missztótfalu volt. Itt Kis Miklós nyomdászmester házában megtekintettük a 17. századi nyomtatott bibliákat, könyveket. Ezután a hegyek felé vettük az irányt. Libegővel jutottunk fel 1200 méterre, ahol pisztrángot ebédeltünk. Ebéd után az edzettebbek és bátrabbak nekivágtak a sípályának, hogy a hegygerincre feljussanak. A többiek addig az étterem melletti tó partján töltötték el az időt. A libegővel lefele haladva sok fénykép készült a csodás hegyekről. Hazafele betértünk Surdestibe (Dióshalom) a közel 300 éves fatemplomhoz.
Koltón este kocsikázásra is adódott lehetőség, minden nap megnéztük a hazafelé tartó csordát, beszélgettünk a helybéliekkel. Közülünk sokan kijártak a Vajda-forráshoz, ahonnan Petőfi is vitte a vizet Júliának. A temetőben felkerestük Teleki Sándor gróf sírját is.
Utolsó napon Nagykárolyba utaztuk, ahol megcsodáltuk a Károlyi kastélyt, majd Nagyváradra buszoztunk. A felújított vártemplomban tartottuk az utolsó szentmisét, majd végig jártuk a vármúzeumot. Végül rövid időre betértünk a városközpontban található Szent László székesegyházba is.
Gyula atya a prédikációkban utalt arra, hogy ismeretlenül is milyen szeretettel fogadtak bennünket valamennyi plébánián.
Isten kegyelméből a zarándokút alatt ragyogó időnk volt. Mind a természeti szépségek, építészeti emlékek és főleg a lelki útravalók gazdagítottak bennünket.
Úrnapi körmenet
Az úrnapja ünnep gyökerei a 13. századig nyúlnak vissza. Az ágoston rendi apáca Liège-i (másképp: Lüttichi) Szent Juliana isteni sugallatra hivatkozva fordult az eucharisztia-ünnep létrehozása érdekében IV. Orbán pápához és Robert de Thoret liège-i püspökhöz. Ebben az időben a püspökök beiktathattak helyi egyházi ünnepet: 1246-ban Robert püspök zsinatot hívott össze és elrendelte a Corpus Christi ünnep évente történő megtartását. Általánosan elterjedt csak Juliana és Robert püspök halála után lett az ünnep. 1263-ban egy zarándok cseh pap szentmisét tartott a bolsenai Szent Krisztina templomban. Az átváltoztatás pillanatában kétség szállta meg, valóban Krisztus testévé válik-e a kenyér és a bor, amikor a megtört ostyából vércseppek hulltak a korporáléra (ostyaabrosz). A véres korporálét 1264. június 14-én Orvietóba vitték, ahol épp ott tartózkodott IV. Orbán pápa. A pápa 1264. szeptember 8-án Transiturus bullájában hirdette ki, hogy ezentúl minden évben a pünkösd nyolcadát követő első csütörtökön tartsák meg az úrnapja ünnepét.
Általános szokás a körmenet és a sok virágdísz: az úrnapja idejére már teljes virágdíszbe öltözteti a tavaszt vagy a kora nyarat a természet. Az úrnapi körmenettel Magyarországon és másutt is összeforrt a virágszőnyegek, a falusi virágsátrak, a virágokkal díszített oltárok képe. A körmeneten Magyarországon más országoktól eltérően négy stáció van: négy oltárt állítanak, amelyet a pappal és az Oltáriszentséggel végigjárnak a hívek. Az úrnapi körmenetnek saját liturgiája van. A stációknál evangéliumot olvasnak és a pap az égtájak felé áldást oszt. Ilyenkor azokért is imádkoznak, akiket a négy égtáj felé osztott áldás akaratlanul is elér. Az első adatok magyarországi megünnepléséről 1292-ből és 1299-ből valók. Az 1501-es budavári körmeneten részt vett II. Ulászló király is.
2014 óta városunkban a két egyházközség közösen szervezi meg az úrnapi körmenetet. Ebben az évben a Sarlós Boldogasszony templomban tartottunk szentmisét. Kapás Mihály atya Szent II. János Pál pápa gondolatait idézve kezdte beszédét, melyben Egyházunk tanítását az Eucharisztiáról tudatosította bennünk. A szentmise után indult a körmenet a Szent István templomhoz. A hagyományoknak megfelelően négy helyen, a Béke téren, a Hattyúháznál, a Polgármesteri Hivatalnál és a Móra Ferenc gimnáziumnál, álltunk meg. A körmenetet ünnepélyes áldás zárta be.
A Szent Mónika közösség találkozója Hódmezővásárhelyen
Május 7-én fél 8-kor ültünk vonatra, hogy Hódmezővásárhelyre utazzunk a Szent Mónika közösség országos találkozójára. Az Ó-templomosokkal együtt 15-en indultunk útnak, úgy gondolom mindannyian ugyan azzal a szándékkal: Kérni Szent Mónikát, hogy járjon közben gyermekeinkért és értünk, hogy könyörgéseink és kéréseink meghallgatásra találjanak Urunk Istenünknél.
Nem csak mi félegyháziak, hanem mindannyian, akik összegyűltünk a hódmezővásárhelyi Szent István Templomban, vittük a terhünket, hogy ott imádságainkban lerakva megkönnyebbüljünk egy picit. Több százan voltunk az ország minden részéről szinte csak nők, mert mindössze néhány férfi kísérte a társát vagy érkezett egyedül a találkozóra. Mi a Szentmisére értünk oda, és már az is jól esett, hogy a vendéglátóink elénk jöttek az állomásra autókkal. Mint kiderült, Hegyiné Marica szervezte meg, hogy aki nehezen jár, annak ne kelljen gyalogolnia.
Bíró László püspök atya mondta a szentbeszédet. Minden szavában bátorítás és erősítés volt az édesanyák és nagymamák mindennapi megpróbáltatásainak viselésére. Szükség is volt rá, mert a Szentmise utáni tanúságtétel alkalmával – ami egy kötetlen beszélgetést jelentett – többen elmondták a családjukban történt, olykor megrázó eseményeket. Számunkra a legszebb üzenete az volt az atyák által elmondottaknak, hogy a szeretet és a türelem a legerősebb eszköz, ami egy anya kezében van. Mise után Kürtösi Krisztián atya is szólt hozzánk, megerősítve az előtte szólók gondolatait, s egyúttal be is mutatkozott, mivel ő vette át a feladatokat a nemrég elhunyt Róna Gábor atyától.
Vidámságot hozott az amúgy is szép ünnepbe a Szabó család, akik 9 gyermekükkel – a legidősebb 26 éves, a legkisebb 6 éves - hangszeren vagy énekelve szebbnél szebb dicsőítő énekeket adtak elő, és az általunk is ismertekbe mi is bekapcsolódtunk, velük együtt énekeltünk. Mivel a mi vonatunk korábban indult, nem tudtuk megvárni a befejezést, de így is lélekben megerősödve jöttünk el, és várjuk a következő találkozót, amire már ismét nagyon készülünk.
Imádságos lelkülettel és szeretettel köszönjük azoknak, akik fáradoztak azon, hogy ilyen szép élményekkel és lelki feltöltődéssel térhettünk haza! A képeket pedig külön köszönjük Mencserné Icukának!
Bittmann Zsigmond SVD atya munkásságára emlékeztek születésének 100. évfordulóján
Bittmann Zsigmond verbita atyára, Kiskunfélegyháza díszpolgárára emlékeztek 2016. április 19-én Kiskunfélegyházán, születésének 100., halálának 10. évfordulóján. A Felsőtemetőben Hajagos Gyula, a Szent István Egyházközség plébánosa, Rostás Sándor SVD, verbita atya, Szent Imre Missziósház, Kőszeg és Kapus Béláné, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke emlékezett Zsiga atyára. Közreműködött Fazekas Tamás kántor és az Újtemplom énekkara.
Este a Szent István Templomban Bittmann atyáért mutatták be a szentmisét, melyet Adam Wolowicz SVD, a Szent Arnold Lelkigyakorlatos Ház igazgatója, a Názáret Missziósház rektora celebrált. Szentbeszédet mondott Burbela Gergely SVD, magyarországi tartományfőnök, Zsiga atyára emlékezett Kalló József SVD atya, a Názáret Missziósház nyugalmazott papja.
Bittmann Zsigmond atya a bakonyi hegyekben, Porván született, későbbi szerzetesrendje magyarországi letelepedésének évében, 1916. december 28-án. A falusi elemi iskola befejezése után Veszprémben végezte a gimnáziumot, majd az érettségi után belépett az Isteni Ige Társaságába. Újoncidejét a Bécs melletti Szent Gábriel Szemináriumban töltötte, ott tette le első fogadalmát 1939-ben. A háború közeledtével, bécsi egyetemi kitérő után társaival Magyarországra jött. Tanulmányait a szegedi szemináriumban folytatta. Bittmann Zsigmondot itt szentelték pappá 1944. február 6-án. A háborús körülmények miatt kiutazásra nem volt mód, Zsiga atyát a jövendő misszionáriusok képzésével bízták meg. Így lett ő, az 1944-ben megnyílt kiskunfélegyházi Szent István Missziósház prefektusa.
A szerzetesrendek állami betiltása után 1950-ben Zsiga atya a veszprémi egyházmegyében szórványlelkészi beosztást kapott. Másfél év után visszakerült Félegyházára, de politikai üldöztetés miatt 1953-ban el kellett mennie a városból. Ekkor szülőfalujában állatgondozóvá lépett elő, majd 1 év után a tartományfőnök szakácsa lett Budatétényben. A következő év szeptemberében, 1955-ben visszatérhetett Félegyházára, a Szent István Plébániára. Először segédkántorként alkalmazták, majd 1957 áprilisától kilenc tanyasi iskolában dolgozott, mint hitoktató és kántor, egészen 1982-ig. Ezután a plébánián dolgozott. A szerzetesrendek 1989.évi újraszervezésének kezdete után lehetősége nyílt volna visszatérnie a rendi közösségbe.
Ne feledjük, ekkor Zsiga atya már 73 éves volt, így ő szeretett hívei közt akart maradni. Kiskunfélegyházán nagy tisztelet övezte, a város lakói, elöljárói körében egyaránt. 2004-ben avatták Kiskunfélegyháza város díszpolgárává. 2006. április 19-én hunyt el.
Zsiga atya a maga szerzetesi egyszerűségében, a rábízott kicsik és nagyok pásztori szolgálatának élt. Mikor elment, nem maradt utána más, mint néhány elnyűtt személyes holmi. De maradt Bittmann Zsigmond ezrek lelkében, mint Zsiga bácsi, Zsiga atya, aki annyira ragaszkodott e városhoz. Szép volna, ha mi is ehhez hasonló emléket hagyhatnánk másokban…
Őseink, hőseink nyomában
Ebben az évben is meg lett szervezve a hagyományos őszi egyházközségi zarándoklat.
Október 17-én a kora reggeli órákban 55 zarándok indult útnak, hogy őseink nyomán elzarándokoljon Máriaradnára. Máriaradna évszázadokon át a Dunától keletre lévő Egyházközségek zarándokhelye volt. 
A dunántúli hívek Máriazellbe mentek a Szűzanyát köszönteni. Egyházközségünk hívek sokszor keltek útra gyalogosan, hogy életükre Isten áldását kérjék a Szűzanya közbenjárására. Ezeknek a régre visszanyúló zarándoklatoknak bizonyítéka a máriaradnai templom mögötti Kálvária dombon lévő szoborfülke, melyet a”Kunfélegyházi Szent István templombeli hívek állítottak 1890-ben” Az elmúlt évek csíksomlyói zarándoklata alkalmából többször megálltunk, hogy őseink nyomán a radnai Szűzanyát köszöntsük. 2012-től igen jelentős felújítás történt a kegyhelyen, így mostanra egész más látvány fogadott bennünket. A templom kívül belül megújult, folyamatban van a volt ferences kolostor renoválása is. Az esős idő miatt nem tudtunk felmenni 
a Kálváriára, de a templomban volt lehetőség szentmisét tartani. A mise után Reinholtz András plébános atya köszöntött bennünket és részletesen ismertette a kegyhely történetét és tájékoztatott a felújítás jelenlegi állásáról. Abban a reményben köszöntünk el, hogy amikor már minden munka befejeződik és az időjárás is kedvező lesz visszamegyünk, hogy teljes szépségében láthassuk az ősök szeretett búcsújáró helyét és a „mi Máriánkat”
Az ősök nyomából a hősök útjára indultunk, hiszen Máriaradna egészen közel van Aradhoz. Mindannyiunk számára Arad a „Magyar Golgota” helye. Kötelességünk mindenkor, de különösen októberben, hogy tisztelegjünk az aradi vértanúk előtt. 1849. október 6. a magyar történelem leggyászosabb napja. De ők hősisen viselt vértanúságukkal örökre halhatatlanná váltak. Szívszorító érzések és gondolatok töltöttek el bennünket, amikor azon a helyen énekeltük a magyar himnuszt ahol őket kivégezték. A tisztelgés után az aradi Városi Múzeumba mentünk, ahol a vértanúk tárgyaiból láthattunk kiállítást. Mindenkit, aki 
csak ott volt mélyen megérintett a tény, hogy amit ott láthattunk az az övék volt, ők használták, akár dicsőséges csatáikban, akár vértanúhalálukban.
Aradon járva mindenképpen be kell térni a Fő utcán lévő monumentális minorita templomba. Megtettük mi is, sajnos csak rövid ismertetőt hallgathattunk meg a kezdődő közös imádság miatt.
Estébe nyúló programunk után hazaérve azzal köszöntünk el, szép nap volt, lélekben és érzésekben gazdagodtunk.
More Articles ...
Page 3 of 7