Hittanos kirándulás

Megjelent: 2016. június 13. hétfő
Írta: Retkes Illés 6. osztály Batthyány Iskola

Június első szombatján 9-kor indultunk a plébánia elől a busszal a hittanos napra és már éreztem, hogy egy szuper nap kezdődik. A buszon ülve azon gondolkoztam, vajon milyen programok lesznek. Amint megérkeztünk Pálosszentkútra, megszámoltak minket, aztán bementünk a templomba, kísérőink elmondták a programokat és bemutatkoztak azoknak, akik még nem ismerik őket. Aztán kimentünk a templomból és tízóraizhattunk. Na és aki már reggelizett az focizhatott, labdázhatott is. A pihenés után állomásról állomásra kellett menni, de a díj sem maradt el, aki a saját korosztályából elsőként végzett 2 csokit kapott, de aki nem lett első az csak 1-et. Az állomásokon volt, amihez ész, erő, ügyesség, gyorsaság kellett. Nekem a kedvencem a vödörgólyalábas feladat volt, amiben az volt a lényeg, hogy egy vödörhöz hozzá volt erősítve egy madzag és a vödörre rálépve, mintha gólyaláb lenne, kellett szlalomozni. A végén, mivel Szentkúton esküvőt tartottak, ezért elmentünk arra a részre, ahol a vidámpark szokott lenni búcsúkor. Ott kb. 20 percig voltunk. Lehetett napozni, focizni, teniszezni, cicázni, aludni. A busz hamarosan megérkezett és pár perc múlva Kiskunfélegyházán voltunk, s mindenki hazaindult a nagy melegben.

Hat nap Palócföldön

Megjelent: 2015. augusztus 17. hétfő
Írta: Polyóka Gábor

Július 6-án reggel a szokottnál kicsit nagyobb volt a zaj a Szent István plébánián. Nem volt ez furcsa azoknak, akik tudták, hogy ezen a napon indulnak a hittanosok Szügyre hittantáborba. Bepakolás után célba vettük fővárosunkat, azon belül is a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (Magyar Televízió) látogatóközpontját. Itt egy 2 órás körbevezetés során benézhettünk a kulisszák mögé, tv stúdiók, jelmeztár, régi kamerák és egyéb eszközök megtekintése után egy külön erre a célra berendezett stúdióban a gyerekek is kipróbálhatták a műsorkészítést. Bárki lehetett operatőr, hangmérnök, képvágó, még műsorvezető, sőt vendég is. Az elkészített műsort elhoztuk emléknek. Innen a Gellért-hegyi Sziklatemplomba mentünk, ahol Botond pálos szerzetes atya tartott egy ismertetőt a templomról. A magunkkal hozott szendvicsek elfogyasztása után elindultunk a táborhely felé. Az esti szentmisében hálát adtunk, hogy szerencsésen megérkeztünk.

Kedden a reggeli után nemzeti kegyhelyünkre, Mátraverebély-Szentkútra látogattunk el. Egy ferences atya ismertetője és Gyula atya szentmiséje után megnéztük a kegyhelyet illetve egy páran a remetebarlangokhoz is felmentek. Hazafelé megálltunk a Kőrösi Csoma Sándor emlékparknál, ami nem más, mint egy buddhista meditációs központ. Majd Hollókő következett, ahol megnéztük a várat és egy kis vásárlással egybekötött séta után hazaindultunk.

Szerdán hivatalosak voltunk a váci püspökségre. Délelőtt Dr. Beer Miklós püspök atya vendégei voltunk, aki körbevezetett minket a püspökségen, megmutatta nekünk a „mini” állatkertet is a püspökség kertjében (szamár, bárányok, nyulak). Búcsúzóul, a nagy hőségre való tekintettel hideg üdítővel kínált meg minket. Hazafelé kis kitérőt tettünk Márianosztra felé, ahol András atya kalauzolt minket körbe a pálos kegyhelyen. Megnéztük a kegyhelyről, a Pálos rendről és a börtönről szóló kiállítást, ezután hazafelé indultunk. Csütörtökön az Ipolytarnóci Őslényparkban nézelődtünk, őslábnyomok után kutattunk. Igen érdekes és szép maradványokat láthattunk. A szécsényi ferences kolostor volt a következő látnivaló, ahol az idegenvezető érdekes és izgalmas „történelem óra” keretében mesélte el, hogy mit is jelent a város a ferences rendnek, és az országnak. Aznap éjszaka egy meglepi program volt: éjszakai számháború. A felkelés nem nagyon tetszett a gyerekeknek, de a „csata” annál inkább. Annyira belejöttek, hogy hajnalban már nem akartak visszafeküdni.

Pénteken Csesztvére autóztunk, hogy megtekintsük a Madách kúriát. Itt lehetősége nyílt a gyerekeknek beöltözni és előadni a mini színházban az Ember tragédiájából egy jelenetet. Volt ott Lucifer, Napóleon, apáca, katona, … A színházasdi után egy helybéli fiatalember lovaskocsikázni vitt bennünket a falu határában magasodó kilátóhoz. Délután hittanos és ügyességi vetélkedők voltak. Este pedig a szokásos szalonnasütéssel zártuk az egész heti tábort.

Szombaton a táborhely rendberakása után útnak indultunk Gyöngyöspata felé, hogy megnézzük a templom Jézus családfáját ábrázoló Jessze-fa motívumú oltárát, és magát a várost is. A legnagyobb sajnálatunkra mindösszesen a 2. faluig jutottunk. A mikrobusz jobb első kereke nagyon nyikorgott, a kerékcsapágy tönkrement. Pár óra múlva a pálos atyák márianosztrai mikrobuszával robogtunk hazafelé.

A táborban a gyerekek kézműveskedtek is. Voltak, akik üvegre gravíroztak és voltak, akik fadarabokra égettek. Igen szép és egyedi munkák készültek. Köszönet az előre elkészített fa és üvegdarabokért Csenki Istvánnak és Polyák Istvánnak. Esténként szokásosan különböző közösségi játékokat játszottunk.

Köszönöm a szülőknek, hogy ránk bízták a gyerekeket, a gyerekeknek pedig, hogy eljöttek. Gyula atyának és Király Dórinak, hogy segítettek a tábor szervezésében és lebonyolításában.

Remélem szeptembertől az iskolában a hittanórákon, a vasárnapi szentmiséken és a jövő évi HITTAN TÁBORBAN is találkozunk!!!

További képek a galáriában!

Pásztorjáték 2014

Megjelent: 2015. február 06. péntek
Írta: Administrator

Hittantábor Hegykőn

Megjelent: 2014. július 22. kedd
Írta: Polyóka Gábor

Július 7-én hétfőn reggel nagy nyüzsgés volt a plébánia udvarán. Két mikrobusz körül sürgött-forgott Gyula atya, Király Dóri és még sokan mások. Egyesek azért voltak ott, hogy beszálljanak a buszokba és elinduljanak a festői szépségű Fertő-tó közelében lévő Hegykő felé az idei hittantáborunk színhelyére. Mások pedig azért, hogy elbúcsúzzanak a tábor idejére azoktól, akik vállalkoztak arra, hogy első vagy sokadik alkalommal részt vegyenek a táborban. A búcsúzkodás után útnak indultunk és meg sem álltunk a tatai turulmadár emlékműig majd a tóig, ahol egy kicsit sétáltunk. Voltak, akik a tó mellett, de olyan is akadt – nem is egy – aki a tó sekélyebb részében sétált. Következő megállónk a híres/hírhedt komáromi erőd.  Erődből továbbutazva Győr következett. Itt megnéztük a székesegyházat, a pincét, ahol Boldog Apor Vilmos vértanú püspököt lelőtték, de a püspöki palota tornyából is szétnézhettünk. Délután 6 óra körül értünk Hegykőre. A szállás elfoglalása után szentmisén vettünk rész majd este egy kis közös játék zárta az első napot. Kedden délelőtt a fertődi Eszterházy kastélyt délután a nagycenki Széchenyi kastélyt és mauzóleumot néztük meg. Estére megállapítottuk, hogy az 5000 forintos hátoldalán ez a kastély található. Szerdán a hűség városával ismerkedtünk meg. A városplébánia – ez a neve a főplébániának – hitoktatója Edit néni kalauzolt végig minket Sopronban: Szent Mihály templom, Kecske templom, tűztorony, egyházi gyűjtemény és még sok-sok látnivaló volt a program. A csütörtöki nap kicsit borúsan kezdődött, lógott az eső lába, de minket nem ijesztett meg. Elmentünk a Fertőrákosi kikötőbe és felszálltunk a hajóra, amivel egy órát hajókáztunk a Fertő-tavon. Igaz távolról, de láttuk a mörbischi víziszínpadot, a B0 határkövet, határ őrtornyot a tóban náddal körbevéve és persze a Fertő-tó ausztriai részében is hajókázhattunk. A hajókirándulás után Sopronkőhidára mentünk a páneurópai piknik emlékhelyre. (A páneurópai piknik az osztrák–magyarhatáron, Sopronközelében 1989. augusztus 19-éntartott békedemonstráció volt, fontos előzménye az Európát kettéosztó vasfüggönyátvágásának, Németországegyesülésének és az Európai Uniókeleti kibővülésének. Az 1989. augusztus 19-én, Sopronpusztán megrendezett páneurópai pikniken több mint 150 NDK-állampolgár áttörte a vasfüggönyt, hogy nyugatra szökjön. A magyar határőrség, szolgálatot teljesítő határőr alezredes bölcsességének köszönhetően az érvényben levő lőparancs ellenére sem avatkozott közbe.) Pénteken nyugis program volt: csapatversenyek. A táborozók három csapatra lettek szétosztva. Ezek a csapatok a héten sokféle szolgálatot (ministrálás, terítés, mosogatás, …) láttak el. Ezen a napon azonban szellemi és ügyességi játékos vetélkedőkön bizonyíthatták be tudásukat és ügyességüket. A végeredmény: 1. Spongyabob; 2. Garfild; 3. Fanni és a Mókusok. Az esti szalonnasütést az erős szél sajnos elfújta, de bent, serpenyőben megsütöttük a virsliket és a szalonnákat. Szombaton a reggeli után kitakarítottuk és összepakoltuk a termeket, szobákat és elindultunk Kőszegre a Verbita szerzetesek kolostorába, ahol egy missziós atya tartott egy kis élménybeszámolót a Pápua-Új Guineában töltött idejéről. Innen Szombathelyre mentünk, Brenner János vértanú káplán sírjánál imádkoztunk, majd sétáltunk egy kicsit a városban. Itt került sor a hagyományos fagyi evő versenyre is. Győztese, Hideg Frici 11 gombóccal lett kövérebb. Miután mindenki elfogyasztotta a hideg hűsítő gombócokat, hazafelé vettük az irányt. Itthon mindenki számára nagy öröm volt a viszontlátás.

6 szép és tartalmas napot töltöttünk hegykői plébánia közösségi házában kialakított szálláson. Napi szentmiséink mellett sok szép emlékkel gazdagodva tértünk haza.

Köszönöm mindenkinek a részvételt, segítséget. Remélem, jövőre újra találkozunk a táborban.

A Pásztorjáték margójára

Megjelent: 2014. január 04. szombat
Írta: Polyóka Gábor

SzereplőkÉvekre visszanyúló hagyomány, hogy december 25-én a diákmisén a hittanosok pásztorjátékot adnak elő. Nem volt ez máshogy 2013-ban sem. Amikor szombatról szombatra készültünk a gyerekekkel az előadásra, akkor igazából karácsonyra is készültünk, hiszen próbáról próbára átélhettük a betlehemi eseményeket, az ajándékozás örömét, a kiutasítás keserűségét, a megvetettséget, de a kiválasztottságot is. Megtapasztalhattuk Jézus születésének a csodáját. Én ezekért az élményekért szeretem a betlehemi színdarab próbáit. A 9-kor kezdődő szentmisében a prédikáció helyett a hittanosok a Három király útja című pásztorjátékot adták elő. Igaz, egy kicsit módosított szereposztásban, mivel a Gáspár királyt játszó Bőszény Dávid reggelre lebetegedett, így az ő szerepét Gémes Gábor (az egyik szereplő édesapja – egyházközségünk gondnoka) vette át ezzel megmentve az előadást.

Köszönet illeti egyrészt a szülőket, hogy elengedték illetve elhozták a próbákra a gyerekeket, másrészt a gyerekeket, hogy megtanulták a szöveget és örömet okoztak a szentmisén résztvevőknek, harmadrészt a Szatmári Imre kántor úrnak, aki minden évben az énekekkel besegít, így szebbé téve az előadást.

Külön köszönet illeti Dr. Hideg Ferencet és feleségét Erzsikét a szép és igényes ruhák megtervezéséért és megvarrásáért.

Szereplők:

Narrátor:

Karádi Dorina

Írástudó 1:

Tóth Szilveszter

Mária:

Csáki Laura

Pásztor 1:

Kerekes Kornél

József:

Rádi Attila

Pásztor 2:

Gémes Martin

Gáspár:

Bőszény Dávid

Gémes Gábor

Pásztor 3:

Bozsó Bence

Menyhért:

Terjék Martin

Angyal 1:

Hegedűs Bianka

Boldizsár:

Hideg Ferenc

Angyal 2:

Fábián Evelin

Udvari bolond:

Radics Dániel

Angyal 3:

Csendes Anna

Udvarmester:

Hideg Gergely

Angyal 4:

Gál Boglárka

Kancellár:

Hideg István

Angyal 5:

Csendes Adrienn

Csillagász:

Gémes Gellért

Angyal 6:

Dinnyés Evelin

Heródes:

Karádi Attila

Angyal 7:

Csenki Marika

Szolga 1:

Hideg István

Angyal 8:

Tóth Beáta

Szolga 2:

Radics Dániel

Angyal 9:

Jankó Evelin

 

További képek a darabról.

A teljes előadás videója: