Egy kirándulás margójára

Megjelent: 2015. április 29. szerda Írta: AEK

Márk evangélista feladata, szerepe és egy egyházközösségi képviselő testület munkája, feladata, és szerepe között szoros összefüggés, párhuzam található!
Ezek a megfontolásra és tovább gondolásra méltó mondatok Hajagos Gyula atya szájából hangzottak el 2015. április 25-én a tiszafüredi katolikus templomban az oltár előtt azon a szentmisén, melyen mi, a kiskunfélegyházi Szent István Plébánia Képviselőtestület tagjai vettünk részt.
A testület fontos feladata a plébános munkájának támogatása, a közösség hitéletének erősítése. Ezt segíti, ha a tagok között szoros baráti, családias kapcsolat alakul ki. Ezek a szempontok vezérelik Gyula atyát akkor, amikor képviselőtestületi kirándulásokat szervez. Ezt teszi fáradhatatlanul hosszú évek óta. Ezen a szép tavaszi reggelen is elindultunk autóbuszunkkal, úti célunk a Tisza tó volt.
A sajátos hangulatú Tisza menti településeken haladva, idegenvezetőket hallgatva (aki szintén Gyula Atya volt) megtudtuk, hogy az országnak ezen a táján jellemzően inkább református közösségek működnek, s ennek megfelelően több a református templom is.
Első állomásunk Tiszafüred volt. Itt a Szűz Mária mennybevétele nevű templomban misén vettünk részt. A misét felajánlottukaz egyházközösségért és a képviselőtestületért. Hálás szívvel mondtunk köszönetet az Úr Jézusnak, hogy áldással kísérte a testület eddigi munkáját.
A templomot 1827-ben szentelték fel, klasszicista stílusú, műemlék jellegű egyhajós templom, négy cseh boltszakaszos hajóval. Igazán szép volt.
Következő állomásunk a Tisza-tavi Ökocentrum volt, ahol egy nem mindennapi kiállítás bemutatta a Tiszató és a Tisza- völgy természeti kincseit. Megismerkedhettünk Magyarország második legnagyobb tavának élővilágával is.  Európa legnagyobb édesvizű akváriumrendszere, igazi természet közeli élményt nyújtott számunkra.
Az ökocentrum kikötőjéből indulva részt vettünk egy hajókiránduláson.
A túravezető elbeszéléséből és a fejünk felett köröző vagy éppen a nádasból felrebbenő madarak látványából, hiteles képet kaphattunk a tó madárvilágáról.
Útközben kötetlen beszélgetésekkel közelebb kerültünk egymáshoz. Felidéztük az elmúlt évek közös élményeit, feladatait, megemlékeztünk azokról, akik már nincsenek közöttünk. Ez a közösség évek óta a Szent István plébánia „lelke”. Igyekszünk Gyula Atya munkáját segíteni, közös célokért, a plébánia hit és közösségi életének mozgató rugójává válni. Tudjuk, hogy sokat tehetünk egymásért, és az egyházközösségünkért is. Reméljük, sokáig működhet, még együtt ez a testület mindenki megelégedésére. Köszönjük a szervezést az egymásra figyelést, ezt a szép napot!

Image 001
Image 002
Image 003
Image 004
Image 005
Image 006
Image 007
Image 008
Image 009
Image 010
Image 011
Image 012
Image 013

Találatok: 3951