Sportdélután a Sziklában

Megjelent: 2013. november 13. szerda
Írta: Rőfi Géza

Szeptemberben hatodik évadát kezdte meg közösségünk. Mint az előző években, most is megpróbálunk minél színesebb programokat összeállítani a szombati találkozóinkra. Minden találkozó egyedinek mondható a maga nevében. Beszélgetések, kérdések, vélemények egy-egy témával kapcsolatban, építő jellegű filmek vetítése. Az idei találkozók közül eddig a legkiemelkedőbb még is a Szikla sportdélutánja volt. Itt a lelki építkezés helyett a testmozgást és a súlycsökkentést helyeztük előtérbe. Változatosan telt e program. Bemelegítés után kispályás foci, kosár és kiütő következett. Mindenki beleadta, amit bírt, a kezdeti lendület a fáradság ellenére később sem hagyott alább. Annyira jóra sikerült a program, hogy alig akartuk abbahagyni. A sikeren felbuzdulva elhatároztuk, mihamarabb szeretnénk ismét élni a lehetőséggel. A sport után fáradtan, de töretlen lelkesedéssel ment a csapat egy kis lelki töltődésre az esti találkozóra.

Szikla

Megjelent: 2013. október 11. péntek
Írta: Administrator

A Szikla ifjúsági közösség 2008. márciusában alakult meg pár ambíciózus fiatal szervezésében. A közösség továbbra is szeretettel várja további új, 18-30 év közötti fiatalok bekapcsolódását. A csoporttalálkozókat kéthetente tartjuk a szombat esti szentmise után az Újtemplom közösségi házában. A közös imádkozás, bibliaolvasás mellett különféle, az egyetemista korosztályt érdeklő témákról beszélgetünk, ifjúsági énekekkel, időnként filmnézéssel, játékkal tarkítva. Igyekszünk minél több ifjúsági találkozón, programon, virrasztáson (pl. Nagymaros, budatétényi virrasztás, ifjúsági keresztút stb.) részt venni. Rendszeresen szervezünk közös programokat is: biciklitúrát, farsangi bulit, városnézést, évente csoportkirándulást. A csoporttagok önkéntes alapon karitatív jellegű munkát is szoktak végezni (pl. beteglátogatás a kórházban, ruhaválogatás). Akik szeretnének csatlakozni egy ilyen értékrendet képviselő közösséghez, bővebb felvilágosítást főként a misék után a plébános atyától vagy a káplán atyától kaphatnak.

Minden kedves érdeklődő fiatalt nagy szeretettel várunk!