Templomtető felújítás

Megjelent: 2015. március 07. szombat Írta: Hajagos Gyula

Minden vallási közösség legszentebb helye a templom, hiszen hitünk szerint itt tapasztalhatjuk meg Jézus Krisztus ígéretének igazságát: „veletek vagyok minden nap a világ végezetéig”. Jézus Krisztus jelenléte számunkra erőforrás, hogy velünk van az Isten és, hogy Hozzá bármikor jöhetünk itt van, köztünk van meghallgat minket, nála nyugalmat találunk. De Jézus jelenléte feladat is számunkra, hiszen méltó körülményeket kell teremteni számára. Templomépítő elődink is így gondolták ezt. Olyan templomot akartak és építettek, mely megfelel ennek. 1880-banfelépült templomunk a Szent István templom. A Plébánia történetét megörökítő könyv szerint azért készült a mellékhajók fölé lemezfedés, hogy a csapadék vizet így biztonságosan eltudják vezetni. 135 év telt el az óta. A lemezek elöregedtek, most már nem képesek a vizet elvezetni, több helyen átázott a tető, sőt a födém is, melynek következményeit sajnos csak akkor vettük észre, amikor már a mennyezeten megjelentek a beázás nyomai. Azonnali döntés és tettek váltak szükségessé, hiszen ki tudja milyen káros következményei lehetnének a további beázásoknak. A munkálatok során mint az a mellékelt képeken is látható, kiderült, hogy nagyon nagy a baj. A gerendák, a szarufák el vannak ázva, korhadva, a lemezfedés alatti deszkák is tönkre mentek, cserélni kell őket. Az ácsmunkákkal együtt a kijavított felületek bádogozása is megtörténik. Így reméljük, hogy a következő évtizedekben nem kell félünk a beázásoktól. Jelenleg a baloldali tető javítása van folyamatban. Előzetesen meg sem lehet mondani, hogy meddig húzódnak el a munkálatok és mennyibe fog kerülni, hiszen csak a felbontás után válik láthatóvá, hogy milyen állapotúak a gerendák, deszkák.

A munkálatok nagyságát, végét, így a kiadások összegét sem tudjuk előre. Minden anyagi támogatásra szükségünk van. Aki csak tud, segítsen! Köszönjük.

Image 001
Image 002
Image 003
Image 004

Találatok: 3811