Nyitott templomok éjszakája

Megjelent: 2015. szeptember 20. vasárnap Írta: Rőfi Géza

Templomunk az idén is csatlakozott a Nyitott Templomok Éjszakája programokhoz. A szeptember 19-én megtartott rendezvényt, az idén is igen nagy érdeklődés kísérte. Sok művész állított ki a műveiből. A szebbnél szebb alkotások a templom teljes területén elhelyezve emelték az este színvonalát. A kiállított művek mellett több programon és előadáson is részt vehettek a látogatók. A programokkal párhuzamosan, ismét megtekinthető volt a templom egyik tornya, a Szent Anna harang és a harangjáték.

A programok az esti szentmisével kezdődtek. A szentmise után a templom bejárata előtt, a Szent István téren a Kiskunfélegyházi Fúvószenekar, térzenével kedveskedett az érdeklődő tömegnek.

 Ezt követően már a templomban, Hajagos Gyula plébános atya, köszöntő szavait hallgathattuk meg.

Ismét a Kiskunfélegyházi Fúvószenekar repertoárjából hallhattunk pár művet felcsendülni.

Az „Isten sugallatára”-szakrális művészeti kiállítást, Gyergyádesz László művészettörténész nyitotta meg.

 A megnyitó után Tóth Csaba tanár úr vezetésében, a Constantinum Intézmény színjátszó csoportjának előadását láthatták az érdeklődők.

Ezt követte a Palestrina Kamarakórus színes műsora.

Ismét egy zenés előadás következett. Dr. Tóth Ákos tárogatón és Fazekas Tamás orgonán, egy fület gyönyörködtető koncertet mutatott be a hallgatóságnak.

Befejező programként, Fazekas Tamás kántor az orgona történetéről felépítéséről működéséről tartott bemutatót. A bátrabbak kipróbálhatták és belülről is megtekinthették a hangszert, kezükbe vehettek egy-két orgonasípot is.

 

Találatok: 2070