Egy hét Mindszenty József bíboros szülőfalujában Csehimindszenten

Megjelent: 2017. július 13. csütörtök Írta: Radics Dániel

Idén is megrendezésre került a Kiskunfélegyházi Szent István plébánia hittantábora, amelynek Mindszenty József bíboros hercegprímás szülőfaluja, Csehimindszent adott otthont.
A tábor hétfőtől szombatig tartott. A megszokotthoz hasonlóan most is hét órakor indultunk a plébánia udvaráról. Első állomásunk Pákozd volt, ahol megtekintettük a Katonai emlékparkot. Itt sok érdekes dolgot tudtunk meg a békefenntartásról, a NATO-ról, a katonaságról, az első és a második világháborúról is. Következő megállónk Székesfehérvár volt. Megérkezésünk után a Prohászka templomban nézhettünk szét, ahol egy nagyon kedves és segítőkész hölgy elmagyarázta a templom történetét és mesélt még Prohászka Ottokárról valamit Kaszap Istvánról is. A templom érdekessége az, hogy e két ismert egyházi személy ide van eltemetve. A templom megismerése után a Bori várba látogatunk el, ahol egy játékos feladatot kaptunk: térképen meg kellet jelölnünk a várban található szobrokat, festményeket. A várlátogatás után egyenesen Csehimindszentre mentünk. A hosszú út remek lehetőség volt az ismerkedésre és a viccelődésre. Megérkezésünk után Gábor bácsi és Dóri szétosztottak minket csapatokra. Ezt követően Gyula atya misét tartott a helyi templomban. A mise és a vacsora után ismerkedés és csoportjátékok következtek. Kedden Zalaegerszegre utaztunk, megtekintettünk a Göcseji Falumúzeumot, majd a TV toronyba mentünk fel. A kilátás igazán gyönyörű volt, láttuk egész Zalaegerszeget. Innen Búcsúszentlászlóra indultunk, ahol Gyula atya szentmisét mutatott be. Itt még Szent László ereklyéjét is megtekinthettünk. Aztán visszaindultunk Csehimindszentre. A szálláson kézműves programunk volt. Lehetett pálcikavirágot csinálni és gipszet festeni. Azután saját címert kellet csinálnunk. Este ismét játékok voltak, majd egy kisfilmet is megnéztünk Mindszenty Józsefről. Ezzel kapcsolatban kellet kérdésekre válaszolni. A harmadik napunkat egy kis túrával kezdtük Vasvár és Szentkút között. A túra után Gyula atya Vasváron is mondott misét. A templomot Fernandes Loyd Pradeep egy indiai származású verbita misszionárius atya mutatta be. Délután a kézműveskedést követően
részt vettünk a Sümegi várjátékokon. Csütörtök délelőtt egy biciklitúrára indultunk az Őrségben, ami során megálltunk egy Árpádkori templomnál, majd egy olajkészítő mesterembernél, ahol mindenféle olajt meg lehetett kóstolni. A nap végén Mindszenty József testvérének az unokája – Csehimindszent jelenlegi polgármestere - körbevezetett minket a Hercegprímás szülőházában. Utolsó elötti napon ellátogattunk Jákra és résztvettünk egy „nyomozásban” Sárváron. Ezt a napot várta mindenki, mert kiderült a kvíz játék során, hogy mennyire figyeltünk a hét folyamán. Este szalonna sütéssel, tábortűzzel, kiselőadásokkal zártuk a tábort. Hazafelejövet megálltunk Eplényben libegőzni.
Számomra, mint minden hittan tábor ez is nagyon tartalmas, élvezetes volt.
 

Találatok: 598